Hiszti, hiszti, hiszti...


Hát, ez az a téma, amihez már megint mindenki ért, ami még talán nem lenne baj, de sajnos mindenki veszi magának a jogot és beleszól. Persze éppen akkor, amikor a gyerkőc a legjobb formáját hozza, ugye érted?
Na ezek azok a kommentek, amiket egyszerűen el kell engedned a füled mellett. 

Vegyük a boltos hisztiket.



A minap láttam a boltban egy anyukát, egy kisfiúval és egy nagyobb kislánnyal. A kisfiú keservesen sírt, valamit nem kapott meg. Az anyuka kedvesen nemet mondott,  megölelte, megsimogatta, majd mentek tovább. A gyerkőc még egy darabig üvöltött, aztán abbahagyta. A fizetésnél már együtt nevetgéltek.  Vajon mi lehet a titka? Hát egyrészt hiába voltak döbbent arcok, az anyuka teljesen kizárta a külvilágot, mintha csak ők lettek volna.

Rendben, tehát ne a külvilág nemtetszésére figyeljünk, s ne engedjük megingatni határozottságunkat. Oké, ez rendben is volna. De mit tehetsz még?

Elsőként vedd alapnak, hogy te vagy a felnőtt, s te fogod eldönteni, mit kaphat meg a gyerkőc, s mit nem, tehát ebből ne legyen lelkiismeret-furdalásod, bizonytalanságod. Az a helyzet, hogy ha már szükségszerűen egyenlőtlenség van a szülő-gyerek kapcsolatban, hát úgy a helyes, ha te vagy a főnök. Hidd el, a kicsinek is jót teszel, ha nem az ő vállaira teszed az irányítás és döntések súlyát, terhét! (Ez nem jelenti azt, hogy soha nem dönthet, mert fontos megtanulnia dönteni, de azt igen, hogy mindig figyelembe kell venni az életkorát, s annak megfelelően szabad csak döntés elé állítani!)

Tanítsd meg a kicsinek a szabályokat, adj a vásárlásnak és a többi kritikus helyzetnek egy keretet, amihez lehet igazodni, például csak a listán szereplő dolgokat vehetitek meg - de akkor tartsd be te is! Persze ebbe beleférhet, hogy ráírtok olyat is a listára, amit megkaphat a gyerkőc.

Próbáld megőrizni nyugalmadat, légy határozott, de ne ingerült! A kicsi érzi a lelkiállapotodat, nyugalmad rá is jó hatással van. A bánatát átérezve, egy ölelés, érintés, annak kifejezése, hogy megérted őt, szintén segítő számára.

Ha a kicsinek sikerült megnyugodnia, mindenképpen dicsérd meg: a pozitív megerősítés nagyon fontos!

Végül pedig akadnak játékok is, amiket bevethetsz:

- haditerv készítése: beszéljétek meg előre, hogy mi fog történni, milyen sorrendben, írjatok listát, rajzoljatok térképet, ahol a cél, az állomásokon a dolgok összeszedése után a fizetés vagy a kocsiba pakolás, a végén pacsizhattok, örülhettek a győzelemnek

- kincskeresés: a cél megtalálni mindent, ami a listán van, és a kosárba tenni; ez testvérekkel is remek móka lehet, a végén a nyertesek kiélvezhetik győzelmüket (akár mindegyikük nyerhet, ha mindent összegyűjtött!), s megkaphatják jutalmukat; jutalmuk pedig lehet bármilyen közös időtöltés, játszóterezés, focizás, legózás... sokkal nagyobb élmény, mint a nyalóka vagy a szelet csoki!

- anya segítője: ezt talán nem is kell magyarázni, viszont ez az egyik legmotiválóbb a kicsik számára, 3évesem mindig büszkén mondja, hogy "Mert ÉN vagyok az anyu, meg a mama SEGÍTŐJE! Ugye, anyu?" ;)


Jusztné Vincze Szabina
pedagógus, perinatális szaktanácsadó, babamasszőr

http://perinatalis.hu/
http://perinatalis.blogspot.hu/
http://www.facebook.com/perinatalis 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése