Már annyiszor olvastam az állítólagos szuperanyákról, hogy a könyökömön jön ki. Ráadásul még azt is megkaptam, hogy én is egy lennék közülük. Pedig én csak egy anya vagyok. Olyan, mint te, olyan, mint bármelyik anya. Nincsen szupererőm, s a nap nekem is 24 órából áll. (Ráadásul szeretem jól kialudni magam, így az éjjeli órák nálam nem munkaórákként hasznosulnak. ;) )
Olvastam, hogy a szuperanyuk mindig jól ápoltak, csinosak, sikeresek munkájukban, példás feleségek, nagyszerű barátnők, s még nagyszerűbb háziasszonyok, s persze mindemellett a végletekig pedáns, türelmes, mindig átgondoltan döntő, egyszerre védelmező-kényeztető és szigorú édesanyák, valószínűleg tökéletes gyerekekkel. Na persze. Ez az első mítosz, amit cáfolni kell. Merthogy ilyen nincs. Nem létezik. Amikor valakit szuperanyának címkézel, csak egy darabot látsz belőle. De nem látod a többit. Éppen türelmesen játszik a gyerekkel, de a múlt héten éppúgy elszakadt nála a cérna, mint nálad, csak akkor épp te nem láttad. Ma végre megfőzte az ebédet, de csak három naponta főz, így fért bele. Ma épp porszívózott, de mondjuk amúgy minden héten jön hozzá a takarítónő. Az ő gyereke nem hisztizik, mikor hazamennek a játszóról, de mondjuk minden éjjel többször ébred vagy más nehézségeik vannak. Csini a ruhája, ápolt, jó a frizurája, frissen manikűrözött? - Vagy van segítsége, vagy nagyon kicsi az alvásigénye, esetleg mindkettő. Mi is a lényeg? Senki sem szuper(wo)men, épp csak nő, anya, aki igyekszik. És erről példát vehetünk: igyekezzünk mi is.
Irigykedni, mások életét, gyerekét, bármijét többnek-szebbnek-jobbnak látni - ez könnyen megy mindannyiunknak. De idő- és energiapazarlás. Míg ezen morfondíroztál, tehettél volna valamit, mondjuk feldobhattál volna egy színezett arckrémet, hogy ápoltabb és magabiztosabb légy, vagy megfőtt volna ezalatt a spagetti, s kész lenne az ebéd.
S itt jön a mindebből következő másik, veszélyes oldal, a szaranyaság, merthogy ez egy olyan címke, ami mögé könnyen el lehet bújni, s azt mondani, "csak ennyi telik tőlem, és kész". Szaranya vagyok, hát nyugodtan lehetek türelmetlen, kiabálhatok, a gyerekről csak panaszkodni tudok, az életem rossz, ez se megy, az se megy, s végül tényleg csak az megy, hogy gurulsz lefelé a lejtőn, s hát hogy is lehetne másként, ha egyszer neked ezt osztotta a sors, úgyse tehetsz semmit...
Nem egyformák a lehetőségeink, nem egyformák a
gyerekeink, a családunk, a lakásunk, az életünk, de egyforma bennünk,
hogy mind jóra, szépre, többre vágyunk. Hát tegyünk érte. És ne
aszerint, hogy mit gondolnak mások fontosnak, hanem aszerint, hogy
nekünk mi a fontos. Legyen az anyaság, karrier vagy a nőiességed kiteljesítése - esetleg mindegyik, a maga idejében, a maga fontossági sorrendjében.
Mert egyformák vagyunk, ott mélyen, legbelül: mindannyian szeretnénk a legjobbat és legtöbbet kihozni magunkból, és a tőlünk telhető legtöbbet és legjobbat nyújtani gyerekeinknek. Ez pedig éppen elég ahhoz, hogy elég jó anya légy!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése