Nevelés kicsiknél?! 2. Következetesség

Nem egyszer fordultak már hozzám azzal édesanyák, hogy az a gond, hogy nem tudnak következetesek lenni csemetéjükkel, vagy éppen rendszeresen ezt vágja a fejükhöz a párjuk/anyósuk/nagyszülők/barátok, amikor úgy tűnik, valamiben éppen kudarcot vallanak, vagy csak épp nem megy úgy, ahogy szeretnék. 

Na most gyorsan túllépek azon, hogy amikor valaki azt éli meg, hogy kudarcot vallott, nem éppen segítő a segítőnek álcázott negatív kritika, és rámutatok egy jelentős tévedésre a következetességgel kapcsolatban:

Ugye rémlik, hogy van olyan, amikor ugyanazon a dolgon egyszer jót mulatunk, máskor viszont ugyanaz az őrületbe kerget minket?

Vegyük például a füléig maszatos csemeténket, akit olyan cukinak és ennivalónak találunk, hogy teleposztoljuk a róla készült képekkel a facebook-falunkat...

Ő itt az én kisebbik csemetém :) (Jusztné Vincze Szabina, perinatális szaktanácsadó, édesanya)

 Aztán ugyanez az összekent cuki pofi és kivehetetlen foltokkal teli body (például mert ez volt az utolsó tiszta, s most ennek is napokig áznia kell, hogy kijöjjenek a foltok...) egyszerűen az őrületbe kerget minket egy másik napon, egy másik hangulatban, egy másik helyen vagy másik napszakban.

Hogy lehet ez?

Ha véletlenül marad annyi energiánk a nap végén, hogy átgondoljuk a történteket, vagy támogató környezetünk tartja nekünk a tükröt, elkezdünk rágódni azon, hogy most akkor elég jó anyák vagyunk, mert hisz mit tanítunk a babánknak, most szegény maszatolhat vagy sem, elbizonytalanítjuk abban, hogy mit szabad és mit nem? És különben is, akkor most biztassuk önálló evésre (maszatolásra) vagy inkább majd megtanul kamaszkorában, engedjük tapasztalatokat szerezni vagy etessük meg gyorsan, könnyedén... (már ha sikerül az utóbbi is...)

Nyugalom! A következetlenség ebben az értelemben nemcsak normális, hanem szükségszerű (de nem érinti persze azokat az általános, és lelkiállapotunktól független szabályokat, minthogy nem ugrunk ki az ablakból, és nem iszunk a WC-csészéből...). Szükségszerű, mert mi magunk nem vagyunk mindig ugyanabban az állapotban, s így egyszer több, máskor viszont kevesebb dolog fogadható el számunkra. Szükségszerű, mert gyermekünk sincs mindig ugyanabban az állapotban, például ha nem aludt rendesen éjjel, fogzik, front jön stb., előfordulhat, hogy többet nézünk el neki, vagy a nap végére éppen kevesebbet, ha már zsinórban lógnak az idegeink... És lehet, hogy ami otthonunk békéjében teljesen rendben van, az például - a maszatolós példánál maradva - egy étteremben nem elfogadható számunkra.

Ha mindezekkel tisztában vagyunk, s értjük, s átérezzük a fentieket, felmenthetjük magunkat némi felesleges bűntudat alól, s kevesebb stresszforrással kisimultabb és jobb édesanyák lehetünk. 

Hajrá! ;)


Jusztné Vincze Szabina
pedagógus, perinatális szaktanácsadó, babamasszőr

http://perinatalis.hu/
http://perinatalis.blogspot.hu/
http://www.facebook.com/perinatalis 


Nevelés kicsiknél?! 1. Példamutatás

Nevelés? Igen. Ha akarod, ha nem. 
Nem beszélni, az is kommunikáció...




Sokan vagyunk és sokfélék. Van, akinek az van a fejében, hogy egy bizonyos ideig nem neveli a gyereket, mások nem látnak konkrét határvonalat ebben. Az is probléma, hogy vajon mit is értünk nevelés alatt?

Két fogalmat szeretnék kiemelni:

KÖVETKEZETESSÉG és PÉLDAMUTATÁS.

A mai bejegyzésben a másodikkal kezdem. 

Itt most nem arról fogok írni, hogy milyen szabályok mentén neveld vagy ne neveld a gyerekedet, nem adok tippeket sem a jutalmazásra, sem a büntetésre. Azt sem szeretném megmondani, hogy hogyan neveld a gyerekedet. Azt gondolom, megvannak a saját elképzeléseid, mintáid, s azt is gondolom, hogy még jövőbeni terveknek sem vagy híján. Ezért aztán nem a tippek, javaslatok, ötletek és tervek számát szeretném növelni, ezzel egyénileg megbirkózhatunk, ha szeretnéd.

Ehelyett a példamutatásról szeretnék megosztani néhány gondolatot: tudtad, hogy ez a nevelés alapja?

Egy egyszerű példán, kicsiben: Ha te magad káromkodsz, hiába tiltod a gyereknek szavakkal, hogy ez nem jó, ne tegye. Utánozni fog

Egy nagyobb példán: 

Olyan gyakori, hogy az édesapák tiszteletlenül, durván (nem feltétlenül fizikálisan) bánnak gyermekeik anyjával, vagy a másik oldalon, hogy a boldogtalan anyák folyton-folyvást szidják gyermekeik előtt vagy éppen nekik, az apát. 

Édesapák, édesanyák! 

Ha tiszteletlenül bántok gyermekeitek anyjával/apjával, ők ezt fogják megtanulni: egyrészt ők is tiszteletlenek lesznek, másrészt követni fognak téged ebben, mikor párkapcsolatuk lesz, mindkét nemű gyermek a saját neme szerint, azaz a fiú ugyanúgy bánik majd a társával, a lány ugyanazt engedi meg magával szemben, mint amit te megengedtél magadnak az anyjával szemben (és ugyanezt vonatkoztasd a férjét szapuló anyára is). Hharmadrészt sérül az énképük is (ők félig anyából, félig apából vannak!), végül pedig a kapcsolatuk is sérül a szüleikkel... Sehogy sem jön ki jól!

És akkor: talán meggyőztelek arról, esetleg már eddig is tudtad, hogy (elsősorban és leginkább!) példamutatással nevelünk. A gyermek azonosul a példánkkal (néha azonban épp szembemegy vele, de ez már egy másik történet, majd lesz erről is szó). 

Hogy hogyan jön ez a csecsemő- és kisgyermekkorhoz? 

Például ha az anya, illetve az elsődleges gondozó nem törődik a saját szükségleteivel: nem megy pisilni, ha kell, nem eszik, amikor éhes, nem fürdik, amikor minden vágya egy zuhany, nem oldja meg az órányi csendet, mikor égető szüksége van rá, vagy "néha felnőtt és baráti társaság is kell"-igényét nem elégíti ki, azzal nemcsak magának, hanem a gyermeknek is árt! Nemcsak azzal, hogy morcos, elégedetlen, feszült, frusztrált lesz, hanem azzal is, hogy példát ad. A gyerek pedig tanul: egyrészt saját igényeivel, szükségleteivel való kapcsolatában mutat zavart, másrészt azt a mintát teszi magáévá, hogy fel kell áldozni magunkat, s ezt aztán el is várja a későbbiekben az anyjától, s talán ő maga is utánozni fogja a saját életében, például a saját párkapcsolatában vagy anyaságában... Ugye ezt nem akarod?

Másrészt ha példát mutatunk a kicsinek azokban a dolgokban, amiket elvárunk tőle, például hogy nem iszunk hideg vizet felhevülten, vagy  nem nyúlunk bele kézzel a konnektorba mi sem. Egyszerű dolgok, mégis: könnyebb a szabályokat magukévá tenniük, ha előbb nem a kivételeket kell megtanulniuk. A szabály kezdetben mindig szabály, legyen általános, időben és térben is, így sok hisztit, érzelmi bizonytalanságot elkerülhetünk.

Persze aztán jöhetnek majd a kivételek, hisz van az úgy, hogy valamit a felnőttnek szabad, a gyereknek viszont nem szabad. És ez is rendben van. Ha már nem lehet teljes egyenlőség a családban (mert ugye a gyerek nem mondja meg neked, hogy mit tegyél?!), hát úgy van rendben, hogy a szülő kezében van az irányítás. Ezzel is az életre nevelsz, hiszen ott is egyenlőtlenség uralkodik.

Nagyon fontos, hogy persze tévedhetünk is, s milyen szép, ha akkor képesek vagyunk egy szép példát mutatni, s bocsánatot kérni, nem?! Igen, bocsánatot kérni a gyermektől! Megmutatni, hogy ez is elfogadott és elfogadható, hogy hibázni mindenki szokott, s így a gyermek megérti-megérzi, hogy ő is szeretve és elfogadva van akkor is, ha hibázik, s hogy mindig lesz megbocsátás... Ez a gondolat már szépen átvezet minket a következetességhez, ami következő bejegyzésem témája lesz. Tévedni, nem mindig ugyanúgy csinálni, s mégis következetesnek lenni...?

Tarts velem akkor is, itt folytatjuk!


Jusztné Vincze Szabina
pedagógus, perinatális szaktanácsadó, babamasszőr

http://perinatalis.hu/
http://perinatalis.blogspot.hu/
http://www.facebook.com/perinatalis 


Vágjunk bele a közepébe, avagy egy vitatott témáról: mi a helyzet az alvással/altatással?

Hol aludjon a baba?



Ő az én lányom :) (Jusztné Vincze Szabina, perinatális szaktanácsadó, édesanya)


Most talán azt várod, hogy megmondom Neked, hol és hogyan altasd a gyermekedet. Ha olvastad a Köszöntőmet, tudod, hogy itt hiába várod, hogy megmondják Neked, mit kell tenned. Én tisztellek Téged annyira, s hiszek Benned annyira, hogy magad is megtalálod a válaszokat, ehhez talán elég elolvasnod a kutatási eredményeimet, de ha nem, keress meg bátran, és ahogy azt ígértem, segítek, hogy megtaláld azt az utat, ami a családod minden tagjának megfelel.

Szakdolgozatomban az édesanyák gyermek-altatási szokásaival foglalkoztam: 77 édesanyát kérdeztem meg, akik gyermekei 0-3 éves korúak voltak.
 
Az anyák több mint 70%-a tervezgette már a várandósság alatt, hogy hol és hogyan fogja majd gyermekét elaltatni. A tervek döntő többségében az fogalmazódott meg, hogy a gyermek majd külön szobában fog aludni, s lehetőleg ne alakuljanak ki „rossz szokások”, „elhúzódó altatás”

A tervekben erősen megfogalmazódnak napjaink társadalmi elvárásai.

Amikor megszületik a baba, és végre az anya és a kicsi hazaérnek a kórházból, gyakran jön a kérdés az első látogatóktól, rögtön azután, hogy milyen gyönyörű a baba:
És jó gyerek?”.
A válasz pedig többnyire:
Igen, nagyon jó gyerek, csak eszik és alszik.” 

Itt álljunk meg egy pillanatra, s gondolkodjunk el: tényleg az lenne a jó gyerek, aki „nem zavar sok vizet”, akivel nincs „gond”, nem kell vele foglalkozni, és főleg aki nem sír?!

Hát ilyen és hasonló társadalmi háttér és elvárások hatására – hisz legtöbbünk igyekszik azoknak megfelelni, ami természetes is – megtervezik az édesanyák, hogy majd a gyermekük külön szobában fog aludni, mint ahogy azt „rendesen” kell, és persze szépen elalszik majd, nem kell majd ringatni, véletlenül sem alszik el az anyamellen stb.
 
Aztán megszületik a baba, és a tervek fele (a minta 51%-ában) egy csapásra megváltozik! A külön szoba helyett a gyermek a szülői hálóba kerül, külön ágyba vagy egyenesen a szülők ágyába. 

A lányom :) (Jusztné Vincze Szabina, perinatális szaktanácsadó, édesanya)

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy akinek mégis szép nyugalomban külön szobában alszik a csemetéje, az szörnyűséget művel, ahogy a fordítottja sem igaz, azaz hogy rosszul dönt az, aki maga mellé veszi a csecsemőjét. A korai anya-gyerek kapcsolat az eredmények szerint teljesen független az altatási tervektől és az altatási szokásoktól egyaránt. Azt viszont nagyon is jelenti, hogy a tervezgetésnél hajlamosak vagyunk elfeledkezni magunkról (mi az, ami nekünk megfelel, mi az, amit véghez tudunk vinni, mi az, ami mellett el tudunk köteleződni stb.) és még inkább arról az apró teremtésről, aki még a világra sem jött, s akiről nagyon sokat, de mégis: olyan nagyon keveset tudunk.

Mindezek után talán nem olyan meglepő, hogy habár a második, harmadik vagy negyedik gyermeküket váró, több tapasztalattal rendelkező édesanyák ugyanannyit tervezgetnek, mint az első gyermeküket váró anyák, mégis, az ő terveik kevésbé szólnak a társadalmi elvárásokról, sokkal inkább a saját tapasztalataikról. Hogy mire is gondolok? A tapasztaltabb anya inkább mondja, hogy „járt utat járatlanért el ne hagyj”, azaz ami bevált az első (vagy korábbi) gyerek(ek)nél, azt tervezi most is. S ha ez a korábbi út az volt, hogy a gyerekem jelzéseihez igazodom, akkor azt, ha a szülői ágy, akkor azt, s ha a külön szoba, akkor pedig azt tervezi ismét. És ami varázslatos: nem csak tervezi, hanem nagyrészt úgy is lesz! Noha nyilván nem a gyerekei születtek teljesen egyformának, hanem az anya ugyanaz!

Levonható tanulság: nem árt, ha tisztában vagyunk, legalább azzal, hogy nekünk mi felel meg. Egy kis vigasztalás: a következő gyermeknél már a tervezgetés is jobban megy majd!

Altatási szertartások: mik is azok?!
Egy kis kitérő erejéig összefoglalnám, hogy mi a helyzet az altatási szertartásokkal. Merthogy azt a tanácsot aztán gyakran hallani, hogy milyen fontos a lefekvés előtti szertartás… Na de ki hogyan értelmezi ezt a tanácsot?! A vizsgálatban résztvevő édesanyák 87%-ánál van elalvás előtti szertartás. De ezek a szertartások nagyon sokfélék! Van, akinél önmagában az esti szoptatás a szertartás, másnak az csak a szertartás eleme, vagy van ugyan esti szoptatás, de azt nem tekinti szertartásnak…
A szertartások főbb elemei: fürdetés, szoptatás, altatódal, meseolvasás, mesélés, mesenézés, közös játék, cumi, valamilyen átmeneti tárgy odaadása a gyermeknek, hancúrozás, összebújás, beszélgetés, ringatás, mindezek apával együtt vagy csak anyával, vagy csak apával. Természetesen a felsoroltaknak rengeteg kombinációja volt, s volt olyan család, ahol csak egy, s volt, ahol szinte mindegyik szerepelt a listán, amely az elalvás szertartásához kapcsolódott. Ezekből próbáltam minden család esetében a leglényegesebbet kiemelni, az egyre szorosabb intimitás felé haladva. Úgy tűnik, a leggyakoribb az „átmeneti tárgy adása” a gyermeknek, aztán következik a „szoptatás”, és harmadik helyen az „anyához bújás” végzett.
Ki-ki elgondolkodhat rajta, hogy vajon náluk mi és miért alakult úgy, s az indokolatlanul hosszúra nyúló szertartások valóban szükségesek-e ahhoz, hogy a gyermek – és a többi családtag – ellazuljon, ami viszont tényleg fontos ahhoz, hogy el tudjunk aludni. Persze nem azt mondom, hogy ne fürdessük meg a gyermeket, de azt igen, hogy lazítsunk egy kicsit, mert az mindenkinek jót fog tenni!

Mit szólnak az apák? 

A lányom :) (Jusztné Vincze Szabina, perinatális szaktanácsadó, édesanya)


Előbb egy kis párkapcsolati lecke: igen, az esetek nagy részében kisebb az idill az újdonsült szülők között, mikor az új család éppen alakulóban van, s mindenki próbálja ebben az új családban megtalálni a neki és a többiek számára is legmegfelelőbb és kielégítőbb helyet.
A mintában az anyák 20%-ának változtak az érzései a párjuk felé. A változás a várandósság alatt 53%-ban volt negatív irányú, 47%-ban pozitív. A változás a szülés után 35%-ban negatív, 65%-ban pozitív irányú volt. Tehát úgy tűnik, a nők többnyire nem szeretnek ki a párjukból, a gyermek születése miatt, sőt! Az a 65% elég beszédes, ugye?!
Viszont: a veszekedés a szülők között a szülés után bizony sokkal gyakoribb, és az anya és az apa közötti (tehát nem a baba miatti/nem a babával együtt megélt) boldog pillanatok száma bizony ritkul – mindez a változások miatt van így, és teljesen normális! A szakirodalom normatív krízisnek hívja, s a lényege az, hogy a család minden tagja épp újra értelmezi önmagát, és új szerepet „tanul”, s nem jelenti a párkapcsolat halálát.
Azon talán nem lepődünk meg, hogy az apák elégedetlenebbek, ha a gyermek a szülők között alszik (ezért nem bújhat a párjához), vagy ha anya a gyerekszobában alszik a kicsivel (és ezért nem bújhat a párjához). 

A lányom :) (Jusztné Vincze Szabina, perinatális szaktanácsadó, édesanya)


S hogy a férfiakat se vegyük egy kalap alá, azt is tudnunk kell, hogy például kb. ugyanannyi férfi fogadja el a gyermek külön szobában alvását, mint ahányan elfogadják a gyermek szülői ágyban való alvását. Tehát fontos (itt is!) szem előtt tartani a sokféleséget. 


Egy dolog viszont leszögezhető: elégedetlenség csak akkor van, ha a férfi nem bújhat a párjához (az összes többi esetben elfogadás vagy elégedettség fogalmazódik meg). És a férfi többet veszekszik, ha elégedetlen. (Ahogy valószínűleg a nő is, csak azt nem vizsgáltam.)
Érdekes kérdés, és fontos leszögezni, hogy az adatok alapján nincs erre meg a válasz: hogy azért veszekszik, mert elégedetlen, vagy már eleve boldogtalanabb, s ezért aztán elégedetlenebb is…

Van jelentősége a bőrkontaktusnak?
A korai anya-gyerek kapcsolat pozitívabb, ha a szülés élménye is pozitívabb volt. De nem csupán a szülés maga a fontos, hanem az azt közvetlenül követő bőrkontaktus is, amelyről tudvalevő, hogy nagyon sok jó és áldásos hatása van. A mintában az anyáknak több mint a fele átélhette ezt az élményt, de sajnos elsöprő többségük kevesebb, mint 15 percig. S miért is fontos ez? Nos, az a szomorú hírem van, hogy a pozitív hatások csak a 15 percig vagy hosszabb ideig tartó bőrkontaktus után jelentkeznek. (Mielőtt bárki is a kardjába dőlne: ha kimaradt, vagy rövid ideig tartott ez az élmény, a mostani tudásunk szerint nem jelent behozhatatlan hátrányt, inkább csak fordítva, azaz nagy előny, ha több mint negyed óráig volt része a babának és a mamának ebben.)
A megfelelő ideig tartó bőrkontaktus után a korai időszakban a családi ágy a legjellemzőbb, de a gyerkőc 1 éves kora után többnyire a gyerekszobába kerül (egyedül vagy testvérekkel) - ezek alapján a bőrkontaktust valóban átélt anya jobban tud a gyermek változó igényeire hangolódni. Továbbá pozitívabb lesz a korai anya-gyerek kapcsolat, az anyák pozitívabbnak látják gyermekeik érzelemkifejezéseit, ha volt, és elég ideig tartott a szülést közvetlenül követő bőrkontaktus.

Párkapcsolat, szülés/születés minősége és bőrkontaktus - itt most csak érintőlegesen, az alvás/altatás szempontjából világítottam rá ezekre a témákra. Ha felkeltettem az érdeklődésedet, kövesd a blogomat, tarts velem továbbra is, ígérem, érdekes utazásban lesz részed!


Jusztné Vincze Szabina
pedagógus, perinatális szaktanácsadó, babamasszőr

http://perinatalis.hu/
http://perinatalis.blogspot.hu/
http://www.facebook.com/perinatalis 


Köszöntő

Üdvözöllek a PeriNATALIS blogon!


Jusztné Vincze Szabina pedagógus, perinatális szaktanácsadó, babamasszőr és édesanya, itt éppen a kisfiammal :)


Jusztné Vincze Szabina vagyok, és azért hoztam létre ezt a blogot, hogy felvessem és közösen körbejárjuk azokat a témákat, amelyek a gyermekre való vágyakozástól kezdve egészen az óvodáig felmerül(het)nek.

Nem szeretném címszavakban, s egyéb módon felsorolni, hogy mi minden lehet a perinatális konzultáció témája, hisz ezt már többször, több helyen megtettem. Inkább meghívlak, hogy ezen a blogon keresztül ismerd meg ezeket. 

Nem kívánom szaporítani azon oldalak és blogok számát, amelyekben megmondják a tutit, amit mindenkinek követnie kell, mert úgy vélem, sem családból, sem emberből nincs két egyforma, így a megoldásaik, az útjaik sem lehetnek ugyanolyanok. Hiszem, hogy nincs reménytelen helyzet, én azért tanultam az életben és az iskolapadban egyaránt, hogy ismerjem a lehetőségeket, és hogy segíthessek Neked!


Gyere, tarts Te is velem! ;)






Jusztné Vincze Szabina
pedagógus, perinatális szaktanácsadó, babamasszőr

http://perinatalis.hu/
http://perinatalis.blogspot.hu/
http://www.facebook.com/perinatalis