Változások a családban: (új) család születik





A szerelem kezdetén, mikor még a pár azt tervezi, hogy boldogan élnek, míg meg nem halnak, rendszerint rózsaszín szemüvegen keresztül látják egymást és így képzelik el közös jövőjüket is. Amikor elkezdik kialakítani közös életüket, már oszlik a rózsaszín köd: szembesülni kell szép lassan azzal, hogy párjuk nem egyenlő azzal az idealizált eszményképpel, aminek eddig hitték, hogy neki is vannak saját szokásai, elképzelései, amiket a családjából hozott, illetve addigi élete alapján alakított ki, s ezek esetleg egyáltalán nem egyeznek a sajátjaival. Gyakori, hogy az ekkor felmerülő problémák még jelentéktelennek címkézve a szőnyeg alá kerülnek, a megoldás, megbeszélés, a kompromisszumok megkötése helyett. 


Amikor megérkezik a gyermek, új család születik. 


A párból szülőpár lesz, s az addig rejtve maradt problémák felerősödnek: a gyermeknevelés során az addig jelentéktelennek tűnő részletek is fontossá válnak (pl. együtt vacsorázik a család vagy mindenki akkor eszik, amikor gondolja...). Mindenki a saját családjából hozott, a gyermekneveléssel kapcsolatos hite és szokásai szerint képzeli el a további életet, s ezek összeillesztése elengedhetetlen. Sokféle érzelem nehezíti ezt az időszakot, az anya-gyermek szoros együttlétezéséből magát kiszorulva érző apa vívódásai, a szülők szorongásai (jó szülő vagyok-e, jól csinálom-e), a párkapcsolatban bekövetkező változások (szeret-e, miért jut rám kevesebb idő, miért bújik kevesebbet hozzám, esetleg miért kevesebb a szex...), az apára zúduló felelősség (már egy családot kell eltartania, akik tőle függnek), az anya otthonlétéből születő nehézségek (egyformán zajló napok, állandó készenlétben levés, most már csak anya lehetek...). Ráadásul nemcsak ezekkel kell szembenézni, hanem szülői egységfrontot kell alakítani, s a közösen elfogadott elvek mellett mindkettejüknek következetesen kitartani, s ha teljesen ellentétes nézetek vannak, akkor is valami alapban szükséges megegyezni, különben rengeteg konfliktus terheli ettől kezdve a kapcsolatot. Ha ebből az időszakból kimondatlan és megoldatlan konfliktusok, nehézségek, sérelmek maradnak, azok nagyon megnehezítik a párkapcsolatot, negatív játszmák alakulnak ki, melyek végül még a gyermekre is negatív hatással lesznek; gyakori, hogy ő az, aki a család rossz működésének "tüneteit" hordozza. A kistestvér születése pedig újabb nehézségeket hoz magával, hiszen vele együtt új család születik...

Talán mindez rémisztően hangzik, mégis érdemes tudni ezeket, hiszen ez valójában egy olyan - szaknyelven normatív - krízis, mely a változások sokaságával, a feladatok megoldásával továbblépést, a növekedés és fejlődés lehetőségét rejti magában: rajtunk múlik, mi lesz belőle! 

Végül: 
mindig jusson idő az ölelésre!


Önmagában nem megoldás,
de gyógyír a sajgó (lelki és testi) sebekre...



Jusztné Vincze Szabina
pedagógus, perinatális szaktanácsadó, babamasszőr

http://perinatalis.hu/
http://perinatalis.blogspot.hu/
http://www.facebook.com/perinatalis 


"Most vagyunk 3 hónaposak, de már nő a fogunk!" - Tényleg? NEKED is? :)

"Most vagyunk 3 hónaposak, de már nő a fogunk!" - Tényleg? NEKED is?! :)


Az anyukák gyakran beszélnek többesszámban, előfordul, hogy már a várandósság alatt, jellemzően azonban a baba megszületésétől kezdve. A "ma nagyot sétáltunk"-nál nincs ebben különösebben semmi meglepő (noha a baba nyilván nem sétált - mégis, ezen nem szokás fennakadni), de a "ma kétszer kakiltunk és hat pisis pelusunk is volt" mondatot már akad olyan, aki furcsállja. Sokan egyenesen megdöbbennek rajta, néha egyes édesanyák sem tudják elfogadni ezt a beszédmódot, nemhogy használni, s megütköznek a többesszámban beszélő kismama-társaikon. Máskor viszont az érdeklődők is így kérdeznek: "Fürödtetek már?".

Mi ez a többesszám és most már mindig így marad? Hol marad az én és a te? És hogy lehet, hogy csak ritkán szokás ezt félreérteni? Többnyire nem hiszik a hallgatók,  hogy az újszülött baba az anyukáját kézen fogva sétált, s azt sem szokták gondolni, hogy anyukának is hat pisi pelusa volt aznap, a kakiról már nem is beszélve. :)

A többesszám nem egyesek bosszantására születik, így kár is lenne piszkálni azokat, akik használják. A többesszám jelentése az anya-baba kapcsolatban az erős együttlétezés, összefonódás, ami kettejük korai kapcsolatát jellemzi. 



Akad olyan, aki azt gondolja, ez a beszédmód az apák bosszantását szolgáló, vagy legalábbis arra kiválóan alkalmas, ami kizárja az apákat a szoros anya-baba kapcsolatból, más félelmek alapján azért helytelen, mert attól tartanak, hogy ez végérvényesen rögzül, s még a gyerkőc kamaszkorában is megmarad. Én hallottam már apát is így beszélni, és azt sem gondolnám, hogy ilyen ördögi terveken agyalnak a frissen szült édesanyák, van ennél fontosabb és jobb dolguk is. Viszont azt nagy bajnak tartom, ha ez a gondolat az éppen (újjá)születő családban bárki fejében megfogan: a szülőpár tagjai ne legyenek egymás ellenségei, ez nem verseny, s egy ilyen gondolatnak csak vesztesei lehetnek. 

S hogy valami biztatót is írjak, s egyben a második aggályra is reagáljak, azt kell mondanom, hogy ez a beszédmód elmúlik. Szépen, fokozatosan, éppen úgy, ahogy a gyermek szépen lassan távolodik, s az anya szépen, apránként tanulja elengedni őt. Így aztán az óvodás évek kezdetével el is tűnik. 


Most kapaszkodjatok meg, mert később még előjöhet: az iskolakezdésnél például gyakori, hogy átmenetileg újra felüti fejét, s az új élethez, új szabályokhoz, rendszerhez való alkalmazkodással ismét feledésbe merül. Iskolaváltásnál, egyetem elkezdésénél, házasságkötésnél már nem kell rá számítani. ;)




Jusztné Vincze Szabina
pedagógus, perinatális szaktanácsadó, babamasszőr

http://perinatalis.hu/
http://perinatalis.blogspot.hu/
http://www.facebook.com/perinatalis