A
perinatális konzultáció az életem; szakterületem ezen belül a korai
anya-gyerek kapcsolat. Nem is hinnétek mennyi minden tartozik ide.
Hiszek abban és tapasztalataim, szakmai tudásom is alátámasztják, hogy
az első években az általában elsődleges gondozói szerepben lévő anya és
gyermeke olyan erős és szoros együttlétezésben vannak, hogy - főleg a
helyzetet mélyen és belülről megélve - néha még azt is nehéz eldönteni,
most éppen kinek is van problémája kettejük közül. S mielőtt a probléma
szó láttán bárki is futva menekülne: az egyik Ákos-dal részlete jut
eszembe: "Csak akkor érhetsz csúcsra, ha egy hegy elébed áll." Ha
bármilyen elakadás van, az csak egy hegy, amit ha megmászunk, magasabbra
jutunk, mint ahol addig álltunk. Ám ehhez a mászáshoz néha segítség
kell: ebben tudok támaszod lenni, megmutatni az ösvényeket, segíteni a
döntésben, hogy melyik út a tiéd...
Jusztné Vincze Szabina, perinatális szaktanácsadó, édesanya |
Saját vizsgálataim
eredményei alapján a korai anyai érzelmek és a korai anya-gyermek
kapcsolat az idő elteltével nem nagyon változik, legalábbis
kisgyermekkorban, ezért aztán mindenképpen érdemes foglalkozni a korai
anya-gyerek kapcsolattal. Gyakran találkozok azzal, hogy a sok
ellentmondó információ megzavarja az anyákat, s hogy a helyes
információk, maga a tudás, az önismeret és ezáltal a
helyzet megértése segítheti kitartásukat és erősítheti jó-anyaságba
vetett hitüket. Ezért összeszedtem néhány hiteles kutatási eredményt,
ezt az időszakot illetően:
Mivel
a csecsemő sok tekintetben tehetetlen, puszta életben maradása is függ
gondozói, anyja/apja aktív támogatásától és védelmétől, ezért a csecsemő
és szülei közötti szoros kapcsolat kialakulása döntő fontosságú, többek
között a gyermek egészsége szempontjából, de pszichés jólléte érdekében
is. A szülő-gyermek kapcsolat nem egyik pillanatról a másikra alakul
ki, hanem sok éven át fejlődik.
A
korai anya-gyermek kapcsolatot vizsgálva Klaus és Kennel azt találták
kísérletükben, hogy ha az anyának és gyermekének közvetlenül szülés után
lehetősége van testi kapcsolatteremtésre, akkor komplex interakciók
indulnak meg közöttük, amelyek elősegítik kötődésüket. Azt is
feltételezték, hogy az anyát a szülés alatt termelődő hormonjai teszik
képessé arra, hogy érzelmi kapcsolatot építsen ki újszülött gyermekével.
A korai imprintinget Lorenz vizsgálta, s ennek nyomán, a behaviorista
szemlélet hatására szinte jelszóvá lett a szülőotthonokban a korai
kötődés. Gopnik idézi az anekdotát, miszerint egy ilyen intézményben
kiírták a falra, hogy „Kérjük a babát nem elvenni a mamától addig, míg a
kötődés ki nem alakult!”. Egy másik történetben arról számol be, hogy
amikor az anya nem akarta engedni, hogy a babát kivegye a kezéből a
nővér, az azt felelte neki, hogy „Ne aggódjon, kedves, hagyunk elég időt
a kötődésre!”.
Ma
Magyarországon sok kórházban az alkalmazott kórházi gyakorlat csak
részben kedvez az anya-gyermek kapcsolatnak. Ugyan legtöbb helyen
elterjedt a rooming-in, azaz az, hogy az újszülöttek édesanyjukkal egy
szobában lehetnek (ha igénylik, ha nem kérik, akkor a gyermekekre a
csecsemős nővérek vigyáznak), kivéve az orvosi vizsgálatok idejét és a
fürdetést. Ugyanakkor sok kórházban a szülés után a természetes úton
szülő nőknek (és az édesapáknak) csupán rövid idejük, maximum 2 órájuk
van a szülőszobán együtt maradni a babájukkal. Ezt is többnyire csak
azután tehetik, hogy a babákat előbb megvizsgálták és megfürdették,
felöltöztették (van már gyakorlat arra, hogy meztelenül, pontosabban
csak takaróba csavarva adják az újszülöttet az anyák karjaiba, hogy
összeérhessen a bőrük, de ez nem általános). Ezután többnyire átviszik
az anyát és gyermekét az újszülött-részlegre, ahol az első éjszakát
külön töltik, mondván, hogy az újszülöttet megfigyelik, az anyának pedig
pihenésre van szüksége. A császárral szülő nők többnyire csak
megnézhetik babájukat a szülőszobán, s aztán csak az újszülött-osztályon
láthatják újra, ahol éjszakára szintén elveszik tőlük, s csak akkor
adják oda nekik, ha már magukat teljesen el tudják látni. (Természetesen
nem minden kórház követi ezt a gyakorlatot.)
Liedloff
kontinuum-elméletében egészen szívfacsaró képet fest a modern
világunkban élő csecsemők helyzetéről. Ő úgy tartja, nagyon fontos a
bevésődés mechanizmusa, hisz az evolúció során erre „rendezkedtünk be”.
Ha nincs lehetőség erre, ha a pillanat elmúlik, akkor elkezdődik a gyász
folyamata, mert az emberi születések évmilliói során az, hogy szülés
után elveszik a gyermeket az anyától, csak akkor történhetett meg, ha
halva született a baba. Ezért, amikor a kórházban az anya már a
gyászolás fiziológiai állapotába kerül, s percekkel vagy órákkal később
odaviszik hozzá a babáját, gyakran bűntudata támad, mert úgy érzi, nem
tudja eléggé szeretni gyermekét és ráléphet a post partum depresszióhoz
vezető útra, de legalábbis megkérdőjelezheti saját jó-anyaságát. S mit
érez a csecsemő? Anyja ölelése és bőre helyett, csak a mozdulatlanság és
az egyedüllét jut neki, sírására csak a többi csecsemő sírása válaszol.
Amikor hazaviszik a kórházból, már alapos benyomásai vannak az életről,
ami minden későbbi benyomására hatással lesz. Egy tudat előtti síkon
azt tudja, hogy az élet magányos, nem válaszol a jelzéseire és tele van
fájdalommal.
Ma
már a legtöbb kutató egyetért abban, hogy az azonnali érintkezés nem
döntő tényező az anyák és csecsemőik hosszú távú, pozitív érzelmi
kapcsolatának kialakulásában, sokkal inkább a szülést követő néhány nap
tekinthető egyfajta anyai szenzitív periódusnak. Harlow eredményei
szerint még azokból a kismajmokból is rossz anyák váltak, akiknek
mindent biztosítottak fejlődésükhöz, de azonnal elválasztották őket
anyjuktól. Chateau longitudinális vizsgálatában azt találta, hogy már 15
perces, közvetlenül a szülést követő bőrkontaktus az anya és gyermeke
között, évekig megmaradó különbséget eredményez a kontrolcsoporthoz
képest, akiknél nem volt ilyen kontaktus: 36 órával a szülés után ezek
az anyák inkább testközelben tartották gyermeküket és nézték őket. A
gyermekek 3 hónapos korában tovább szoptatnak, inkább szoptatnak éjjel
is, s az éjszakai szoptatást sem élik meg problémaként. A gyermekek 1
éves korában ahelyett, hogy visszamennének dolgozni, inkább otthon
maradnak a gyermekekkel. Szintén 1 éves gyermekek esetében, a
gyermekeket külön szobában altatják, az anyák önállóbbak a gyermekek
ellátásában, s ekkor még nem kezdenek el biliztetni. A gyermekek 3 éves
korában, visszamenőleg - a kontrolcsoport anyáinak 60%-ával szemben - az
anyáknak csupán 20%-a találta csak kevésnek azt az időt, amit
gyermekével töltött, továbbá az anyai percepció szerint a gyermekek
nyelvi fejlődése gyorsabb volt, s kétszer annyi testvér született, mint a
kontrolcsoport anyái körében. Saját vizsgálataim eredménye alapján azt
mondhatom, hogy a szoros testkontaktusban töltött kórházi napok
kompenzáló erővel hatnak, ha kimaradt a szülést közvetlenül követő
bőr-bőr kontaktus, vagy ha túl rövid ideig volt rá lehetőség.
Jusztné Vincze Szabina
pedagógus, perinatális szaktanácsadó, babamasszőr
http://perinatalis.hu/
http://perinatalis.blogspot.hu/
http://www.facebook.com/perinatalis
pedagógus, perinatális szaktanácsadó, babamasszőr
http://perinatalis.hu/
http://perinatalis.blogspot.hu/
http://www.facebook.com/perinatalis
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése